A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb
preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan
bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt
teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb
események láncolatát indítja el. A fejlemények szökőárként sodorják el a
rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy
Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus
birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a
kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk
orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető
maffiafőnököknek. Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux
teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a
másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig
innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt
– hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten
segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist? A Konzulváros
szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen
komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos
London szívébe.
Megint egy olyan műfaj (urban fantasy) amit nagyon ritkán olvasok, és ha nem kapom meg ezt a könyvet öcsémtől a szülinapomra, akkor valószínűleg sosem akadtam volna rá.
A vaskos terjedelme (650 oldal) ellenére elég hamar lecsúszott és szórakoztató volt. Talán még sosem olvastam ennyi eredeti ötletet egy könyvben.
Az egész könyv tele van zseniális gondolatokkal, jobbnál jobb mellékszereplőkkel. Nagyon tetszett a Londonban megbúvó London; a szekták, boszorkányok, papok, jósok, famulusok és angyalok tömkelege. A "mugli" világunkban megbújó mágikus világot már sok író feldolgozta, de ebben külön tetszett, hogy a város, London, is saját személyiséget kapott és a könyv egyik fontos szereplője lett. Akárcsak a Tenger, akinek saját nagykövetsége van a városban, és a levélnyíláson át kommunikál a szereplőkkel palackpostákat dobálva nekik.
Ez a rengeteg ötlet és mellékszereplő egy kicsit a hátrányára is válik a regénynek. Úgy érzem akár 5 teljes cselekményt is ki lehetett volna hozni ebből a rengeteg érdekes csavarból, ötletből és mellékszereplőből, Miéville viszont egy történetbe zsúfolta az egészet, én meg csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik, sokszor elfelejtettem, hogy egy-egy név kit takar és az illető mire képes.
A varázslat ("fortélylás" a könyvben) és a város full random módon működnek, ezért egy idő után feladtam a tippelgetést, agyalást, hogy mi fog történni. Teljesen kiszámíthatatlan a történet. Ez lehet valakinek tetszik, nekem néhol inkább zavaró volt, mert úgy éreztem hogy Miéville rengeteg plothole-t úgy töm be, hogy a kalapból előhúz egy mellékszereplőt vagy varázstárgyat, anélkül, hogy egy logikus világot építene fel a történet köré (mint mondjuk Rowling vagy Laurell K. Hamilton (mielőtt az Anita Blake sorozat átcsapott kemény pornóba, csak hogy urban fantasynél maradjak)). Így egy idő után nem is igazán tudtam drukkolni a főszereplőnek, Billynek. Elsodorta a közelgő apokalipszis és a könyv végéig csak sodródik, a céljai percenként változnak, ahogy a hirtelen előbukkanó szereplők és események lökdösik. Kábé 150 oldal után rájöttem, hogy el kell engedni minden elvárást és akkor kezdtem el igazán élvezni a könyvet.
Talán a kiszámíthatatlanság velejárója, hogy a történet ritmusa nagyon egyenetlen. Néhol fejezeteken át semmi érdemi nem történik, máskor meg 10 oldalon belül felborul minden, megváltoznak az erőviszonyok, szereplők halnak meg és tűnnek elő a semmiből.
Halkan megjegyzem, hogy a magyar fordítás sem volt tökéletes. Néha elég nyögvenyelős vagy röhejes. (Például amikor Collingswood egy furcsa kézjelet mutat és azt mondja: Keleti oldal! (
Yo, east side!)) A másik, ami elég idegesítő, hogy a párbeszédek gyakran úgy vannak tördelve, hogy többször ugyanaz a szereplő szólal meg egymás után, de mégis kötőjellel, új sorban. Én ilyenkor mindig azt hiszem, hogy egy másik szereplő válaszol neki, eléggé összezavarodtam emiatt párszor. (Nem tudom, hogy angolul is így van-e, szóval ezt nem a fordításnak rovom fel).
Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, de engedjetek el mindent amit csak gondoltok a fantasy műfajról és hagyjátok, hogy Miéville elvarázsoljon a lendületes történettel és a zseniális ötleteivel.
Értékelés: 7/10
Újraolvasnám: Igen, annyi minden történt, hogy biztos van, amin másodszor is meglepődnék.
Kedvenc rész: Wati lett a kedvenc szereplőm, róla szívesen olvasnék még.
Legkevésbé kedvenc: Baron és Collingswood, illetve a róluk szóló fejezetek. Különösen Collingswood karaktere idegesített... bár gondolom ez a fordítás hibája is mert a menő angol szleng magyarítása néhol elég erőltetettre sikerült.