Dark Places

Libby ​Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes.

Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság – felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül.

 ***

Ezennel sajnos elolvastam Gillian Flynn minden eddig megjelent könyvét. Nagyon remélem, hogy már dolgozik a következőn az írónő, mert mindhárom nagyon tetszett. Hihetetlen agya van ennek a nőnek. Nagyon tetszett a könyv végén a köszönetnyilvánításban, amikor megköszöni a férjének, hogy annak ellenére, hogy tudja, hogy gondolkozik, mégis mellette alszik minden nap. :)  Egyébként ha valaki még egyet sem olvasott, azt javaslom, hogy a megjelenés sorrendjében olvassa (Sharp Objects --> Dark Places --> Gone Girl) a könyveket, mert nagyon érződik, hogy Gillian Flynn mennyit fejlődött mint író. De gyanítom, hogy a legtöbb ember a Gone Girllel kezdi, hiszen az az igazán népszerű, felkapott és nagyon jól megfilmesített könyve. (Én is azt olvastam először). 

A történetről

Gondolom nem meglepetés, hogy ez a könyv is sötét, kicsit gusztustalan, nyomasztó hangulatú. Persze mit is várnánk egy hármas gyilkosságról szóló könyvben? Érdekes, de nekem nem is a mészárlás miatt volt ennyire megrázó a könyv, hiszen egy kriminél számít az ember valamilyen fokú brutalitásra... Inkább az, hogy még ezen felül is nagyon szomorú és reménytelen helyzetekbe csöppentem a szereplők nézőpontján keresztül. Átjárja a könyvet a hideg, a szegénység, a nyomor. Fontos szerepet kap a drog, az éretlen szexualitás és van egy sátánista szál is. 

A történet két idősíkban fut. Egyrészt a jelenben vagyunk Libby Day-jel, aki próbál a gyilkosságnak utána járni huszonöt évvel később. Másrészt viszont a gyilkosság napján is követjük az eseményeket Ben és Patty Day szemszögén keresztül. Ben, az állítólagos gyilkos, akinek a bűnösségét Libby kezdi megkérdőjelezni. Patty, a kétségbeesett anyuka tele adósságokkal, egy csőd szélén álló farmmal és a négy éhes gyerekével. 

A flashbackek miatt így az volt az érzésem, hogy a nyomozás előtt járok egy lépéssel, hiszen többet tudok a gyilkosságról mint a lépten-nyomon zsákutcába futó Libby. Az utolsó fejezetekben viszont mégis elvesztettem ezt az előnyt és meglepődtem a végén a megoldáson. 

A szereplők 

Libby Day nagyon ellenszenves főszereplő. Önző, lusta, ellenszenves. A többi szereplőt sem kedveltem meg igazán és összességében senkivel sem tudtam azonosulni a könyvben. Ez nekem tök fontos szokott lenni, de most annyira beszippantott a történet, hogy nem zavart igazából. 

Az írás 

Gillian Flynn nagyon jól ír, nekem nagyon tetszik a stílusa, a mondatai. Kicsit talán sok volt a "Day" pun, ez az egy problémám volt. :) 

2015-ben jelent meg a könyvből készült film Charlize Theron főszereplésével. Elég alacsony pontszáma van IMDB-n szóval nem hiszem, hogy meg fogom nézni, de hátha valakinek ez csábító. :) 

Maximálisan ajánlom! 

Pontszám: 4/5 

Szinte csak jót írtam a könyvről, és mégis csak 4 pont? Igyekszem az 5 pontot az olyan könyvekre tartogatni, amik tényleg nagyon-nagyon tetszenek, amiken sokat gondolkozom, amiket szeretnék a polcomon is látni, ha esetleg e-könyvként olvastam őket. A Dark Places nem üti meg ezt a szintet, még ha nagyon tetszett is.

 

The Picture of Dorian Gray

Sajnos én elég lusta olvasó vagyok, mostanában egyre több könyvet hagyok félbe, azzal a felkiáltással, hogy "Ez biztos egy nagyon jó könyv, sokan nagyon szeretik, de úgy tűnik a mi időnk (én és a könyv) még nem jött el. Lehet majd 46 évesen élvezni fogom a provence-i nyaralóm teraszán. Háttérben a levendulaföld én meg egy pohár bort iszom és ezt olvasom". Ez azért van mert napi 8 órát egy irodában ülök, a szabadidőmben olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami tényleg teljesen leköt és kikapcsol. Ugyanakkor tudom, hogy ezzel a hozzáállással sosem fejeznék be egy komolyabb, nehezebb könyvet sem. Ezért halasztgatom őket egy későbbi, megfoghatatlan időpontra.

Bevallom a Mini könyvklub miatt fejeztem be ezt a könyvet. Nem bántam meg, összességében érdekes és elgondolkodtató olvasmány volt, azt hiszem most én nem voltam a megfelelő lelkiállapotban hozzá és kicsit türelmetlenül haladtam a sok hosszas elmélkedéssel. Hétfőn kezdtem egy új munkahelyen ami eddig nagyon izgalmas és nagyon tetszik. Főleg a reggeli metrózás alatt haladtam Doriannel, meg este az ágyban, lefekvés előtt olvastam pár fejezetet vonakodva. Tele volt az agyam az egész hetes tréning után információkkal és nem éreztem azt az "Alig várom, hogy tovább haladjak a könyvvel" érzést.

Ilyen hosszas bevezetés után most értékelem is a könyvet, ez lenne a cél.

Bár sosem olvastam, azért tudtam, hogy miről szól ez a könyv, így a cselekmény nem tartogatott túl nagy meglepetéseket. Dorian Gray, bár nem tudatosan, de egy faust-i alkut köt. Örök fiatalságot és szépséget kap, míg a róla festett portré öregszik és egyre csúful a bűnei miatt.

Ezt a témát rengetegen feldolgozták így vagy úgy, azt is mondhatnánk hogy Oscar Wilde a korát megelőzve kezdett vámpírregényt írni, hiszen a vérszívást (és a sötétséget stb) leszámítva, nem nehéz megtalálni a hasonlóságot Dorian és a manapság is nagyon népszerű vérszívók között. Most nem épp a napon csillogó Edwardra gondolok, vagy Sookie Stackhouse félmeztelen fantáziáira, de pl. Anne Rice sokat foglalkozott az örökké szép szörnyetegek lélekrajzával is (mondjuk én nagyon utálom a könyveit, de ez most nem tartozik ide).

A potré megfestésével kezdődik a történet, amely aztán több évtizedet ölel fel. Kicsit szokatlanul telik az idő, néha csak néhány óra, egy nap telik el két fejezet közt, máskor meg 10-15 év. Nem is történik sok minden, hiszen Dorian hanyatlásáról, bűneiről nem sokat tudunk meg, ezt Wilde az olvasó fantáziájára bízza. Érdekes húzás, lehet fejben tippelgetni, hogy miket művelt ez a fiú hogy így elcsúfult a kép... mindenesetre jótékony homály fedi a dolgot. Inkább az elmélkedés jellemző a könyvre, a szereplők érdekes kérdéseket vitatnak meg erkölcsökről, művészetről, szépségről, hiúságról, az egymásra gyakorolt befolyásról. Ennek ellenére szerintem nem csapott át a dolog unalomba, nagyon jól volt fogalmazva és olvasmányos, érdekes maradt még az elmélkedés is. Volt mondjuk egy fejezet a közepe felé, ami leginkább a Dorian által felhalmozott műalkotásokról meg csecsebecsékről szólt, és ez nem kötött annyira le.

Meglepő de ilyen sötét történet mellett még a humor is belefért az írásba. Főleg a végtelenül hedonista Lord Henry szájába ad néha az író olyan mondatokat, hogy lehetetlen nem elmosolyodni rajtuk.Ennek ellenére, nem kedveltem meg ezt a karaktert, ahogyan Doriant és Basilt sem sikerült. Nem találtam kapcsolódási pontot egyikükkel sem és mivel a történet vége elég könnyen kitalálható, így izgulni sem tudtam senkiért.

Érdekes még, ahogy Wilde a "melegséget" kezeli a történetben. Ő ugye élete végén börtönben is ült a szexualitása miatt. Teljesen más volt a korszellem, az elfogadás, így a könyv is csak utal az ilyesmire de nem írja le nyíltan ( Basil rajongása, a Dorian és Alan közötti viszony stb.).

Összességében ajánlom ezt a könyvet és én szerintem később (jóval később) újra fogom olvasni egyszer egy nyugodtabb, kipihentebb állapotban, talán több élettapasztalattal.

Pontszám: 4/5

Négy könyvről röviden

 Elég sok könyvet befejeztem mostanában, de az új munkahely mellett egyszerűen nincs most időm, energiám arra, hogy mindről külön bejegyzést írjak. Így egy gyors ajánlót írok most 4 könyvről amit mostanában fejeztem be.

	Cormoran Strike kalandjai folytatódnak. A második rész szerintem sokkal érdekesebb, izgalmasabb mint az első volt (Kakukkszó). A magánnyomozó ezúttal egy irodalmi ihletésű gyilkosságba keveredik, és megismerhetjük az írók, kiadók és ügynökök világát. A gyilkosság megoldása szerintem egy könnyen kitalálható csavaron alapul, de Rowling azért így is meg tudott lepni. Külön imádtam a Strike és asszisztense, Robin, közötti kémiát. Annyira szerethető karakterek! :)
Gillian Flynntől a Gone Girl-t (Holtodiglan) imádtam. A Sharp Objects ehhez képest kicsit csalódás volt. Ez a könyv annyira nyomasztó és beteg, hogy most kivételesen örülök, hogy Kindle-ön olvastam és nem kell a polcomon látnom nap mint nap. A bűnügyek és a nyomozás ettől függetlenül érdekesek, a cselekmény végig izgalmas. Ha a Gone Girl miatt nincsenek nagy elvárásaim, akkor biztos jobban is tetszett volna.
	Chuck Pahlaniuktól még nem olvastam semmmit. Kb. annyit tudtam róla, hogy a Harcosok klubja az ő könyvén alapul. Ez a könyv tele van zseniális ötletekkel, izgalmas ötleten alapszik de nekem valahogy mégsem igazán landolt. Egy idő után idegesített a folyamatos ismételgetés. Kicsit túl "edgy" is volt a történet. Úgy éreztem, hogy túlságosan polgárpukkasztó/megbotránkoztató akar lenni, de úgy hogy ez igazából semmit sem ad az olvasási élményhez.
Roald Dahl 11 meghökkentő meséje található ebben a novelláskötetben. Én kamaszkorom óta imádom ezeket a történeteket. Furcsa, hogy Dahl, a szeretnivaló gyerekkönyvei mellett ilyen novellákat is képes volt írni. Morbid, sötét történetek durva csavarokkal. Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a gyájteményt.

Szeptember vége

A szeptember nekem hihetetlenül produktív hónap volt, legalábbis a könyvek tekintetében. Még mindig a felmondási időmet töltöttem egy olyan cégnél, ahol igazából a napi 8 órából maximum kettő telt el munkával. Tehát rengeteget tudtam olvasni... Ez a tempó valószínűleg lecsökken most, mert holnap lesz az első napom az új cégnél.

Szeptemberben olvastam: 
Piper Kerman: Orange is the New Black - Túlélni a női börtönt (Aug 29 - Szept 3)
Daniel Cole: Ragdoll (Aug 27 - Szept 7)
Jane Harper: The Dry (Szept 10-12)
Emma Cline: A lányok (Szeptember 9-14)
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale (Szept 4-14)
M. R. Carey: The Girl with All the Gifts (Szept 5-19)
Lionel Shriver: We Need to Talk About Kevin (Szept 9-23)
Robert Galbraith (J. K. Rowling): Selyemhernyó (Szept 13-26)
Gillian Flynn: Sharp Objects (Szept 16-29)
Chuck Palahniuk: Altató (Szept 29-30)

Most így összesítve nem is értem, hogy jött össze 10 könyv. Biztos van akinek ez kevés lenne, de én még szerintem sosem olvastam ennyit. Az utolsó háromról még nem írtam értékelést, majd megpróbálok.

Félbehagytam:

Dan Brown: Inferno - egyszerűen nem tudtam most erre ráhangolódni, annyira idegesítettek ezek a "tökéletesre" írt főszereplők. Majd valamikor nekiesek újra, mert amúgy szeretném elolvasni.

Gerald Seymour: Tagadható halál  - "Politikai krimi", hmm, hát ez se nem politikai, se nem krimi, de nem is ez a bajom vele. Akár még érdekes, izgalmas is lehetett volna, de egyszerűen a századik oldal környékén felidegesítettek a teljesen valószerűtlen, monológok amiket a szereplők csak úgy előadnak indokolatlanul. Ezt megpróbálom molyon eladni vagy elcserélni, hátha valakinek bejön ez a műfaj. :)

Leonardo Sciascia: Célok és eszközök - Ebben a kötetben három kisregény van. Az elsőt tudtam elolvasni de nem kaptam különösebben kedvet a másik kettőhöz, így letettem. Talán majd egyszer...

Haul
 A pénztárcám eléggé meglódult szeptemberben. 8 könyvet vásároltam! (A képen 9 van, de egyet a névnapomra kaptam).
Van még egy Lírás ajándékkártyám amit el akarok használni októberben de ezen felül nem kéne több könyvre költeni. Tele a polcom azokkal, amiket még nem kezdtem el.

Most olvasom
Néhány órája kezdtem el a "The Picture of Dorian Gray"-t, a Mini könyvklub októberi olvasmányát. Most megpróbálkozom azzal, hogy csak egy könyvet olvasok egyszerre. :) Ha pedig már nem hoz lázba a könyv és úgy érzem, csak kötelességből olvasom, akkor félbehagyom. Túl rövid az élet ahhoz, hogy számomra unalmas könyveken vergődjek végig.