John Cure: A fekete esernyős férfi

1980-ban ​Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával…
2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.
Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik.
Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik?
És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?
A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.

***

A Mini könyvklub februári olvasmánya A fekete esernyős férfi lett. Ez az UFO téma tőlem eléggé távol áll, de megfogott a cím meg a borító, úgyhogy kíváncsian kezdtem bele az olvasásba. Mint a januári krimivel, úgy a februári thrillerrel kapcsolatban is elég vegyes érzéseim vannak.

Először is leszögezném, hogy ez a könyv nagyon izgalmas volt és épp jó arányban hátborzongató. Kb. egyetlen nap leforgása alatt (igaz betegszabin itthon) végigolvastam, és alig tudtam letenni. John Cure nagyon jól adagolta a történetet, tényleg izgultam hogy mi fog történni.

Szofit és Marcit, a két főszereplőt, is megkedveltem. Magát a fekete esernyős férfit is szívesebben megismertem volna kicsit jobban, mert úgy érzem róla elég keveset tudtunk meg. Egyszer csak kiderül mi történt vele a balatonalmádi nevelőotthon és a jelen között, de a személyisége elég blankó maradt, és az egész figura olyan zavaros mint a képességei. Nem tudom, hogy az író pontosan mit szeretett volna ezzel elérni, talán azt, hogy nekünk olvasóknak is olyan rejtélyes legyen ez a figura, mint a könyv szereplőinek? A másik fontosabb szereplő, Bandi bácsi, története egyszerre volt nagyon szomorú és szívet melengető. Róla is szívesen olvastam volna többet, de legalább megkapta a lezárását az epilógusban (ami elég könnyfacsaró pillanat volt). 

Maga az olvasás számomra teljesen szürreálisan indult. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva, hogy egy ilyen kaliberű, X-akták-ba beleillő, paranormális ufótörténet Magyarországon játszódjon. Nyíregyházán még sosem voltam, de a budapesti, balatoni részek, a magyar nevek szokatlanak voltak nekem ilyen közegben. Aztán megszoktam és tetszett is, hogy végülis miért ne? Miért is csak Nevadában az 51-es körzetben vagy Amerikában játszódhatna ilyen történet? Miért ne lehetne benne a Balaton, a Westend vagy épp Mónika-show utalás? :D Szóval nekem ez pozitívum lett a végére, örülök, hogy olvastam egy Magyarországon játszódó paranormális thrillert. 

Azért volt pár dolog a könyvben ami nem tetszett. Az egyik ilyen, hogy kicsit túl sok fantasztikus elem lett a történetbe zsúfolva. Amint túltesszük magunka a bioenergetikai rezgéseken, már jönnek a földönkívüliek, a testrablások, alakváltás, megszállás aztán még a tetejébe indigógyerek, kristálygyerek stb. A kevesebb szerintem kicsit több lett volna, hiszen amint megbarátkoztam valamivel már jött a következő döbbenet. Azt nem is értem, hogy a kristály/indigó dolog egyáltalán mit adott a történethez, szerintem semmit csak valami motiváció kellett a földönkívülieknek, hogy miért pont a két főszereplőnkett szemeljék ki maguknak.  Vagy tervez az író ennek a könyvnek folytatást, és megalapozott itt nekünk dolgokat? (Ennek nem találtam nyomát a kötetben.) 

A másik ami nem tetszett, hogy az író egy szórakoztató olvasmányba többször beleerőltette a saját véleményét, vagy oktatni próbált minket különböző komolyabbnál komolyabb témákban (migránshelyzet, oltásellenesség, világbéke, amit akartok). Ezeket a gondolatokat általában valami szereplő szájába adta, aztán teljesen indokolatlanul hangzottak el a regényben. Nem tisztem vitatkozni vele, nagyjából egyetértettem a gondolataival, de nem értettem, hogy ezeket miért is olvasom egy ilyen thrillerben? 

Illetve ami még zavart az néhány logikai bakugrás. Kedvencem amikor Magyar András az utasításokat követve 2 órát kacskaringózik a városban, hogy biztos ne tudja senki követni és lehallgatni a szupertitkos megbeszélését, aztán végül a tömött 4/6-os villamoson zajlik le az államtitkokról szóló csevej :D Másik érdekesség amikor Marci a végjáték során az éjszakai akciózásra hófehér ingben indul (és hogy ezt miért hagyta egy Szibériában képzett szuperkatona). Aztán amikor kb. az életüket féltik és lopakodnak a laktanyán, miért érzi úgy Marci hogy el kell mesélnie a feudális Japánban élő szamurájok tücsökriasztó módszerét?  Nyilván pont erre lennék kíváncsi.

(Még utolsó negatívumként hozzátenném, hogy Marci csetelései is elég kínosak voltak, én biztos vagyok benne, hogy emberek így nem beszélgetnek ahogy ő a "barátnőivel". :D)

Na most megint több rossz dolgot írtam mint jót, de mindezektől függetlenül, tényleg jó élmény volt elolvasni ezt a könyvet, jó volt magyar hősökért drukkolni és én még a folytatást is szívesen olvasnám. Hátha kicsit tisztul a köd a fekete esernyős férfi körül. 

Pontszám: 3/5