Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Fülszöveg:

Britt-Marie ​hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy „hallatlanul koszos", felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet – rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is – Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen…

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei.

***

Ez a könyv, ha úgy vesszük, egy másik Backman regény (A Nagymamám azt üzeni, bocs!) spinoffja. Abban a történetben ismerjük meg a főszereplő kislány, Elsa, szomszédait, Britt-Marie-t és Kentet. Britt-Marie finoman szólva is nagyon antipatikus szereplő volt abban a könyvben, csak a legvégén kapott egy kis emberi színezetet, úgyhogy kíváncsi voltam, mit tesz vele az író, hogyan kreál belőle szerethető főszereplőt. Elég jól sikerült neki, a könyv vége felé egészen felolvadtam és megkedveltem Britt-Marie figuráját. 

Az Itt járt Britt-Marie egy tipikus partravetett hal történet. Britt-Marie egész életében kvázi kiszolgálta a férjét, rendben tartotta a háztartást, sütött, főzött, takarított. Öregségére azonban elválnak és hirtelen teendők nélkül találja magát. A legnagyobb félelme, hogy egyszercsak meghal de senki nem fogja ezt észrevenni, és a szomszédokat zavarja majd a lakásából kijövő bűz. Így hát fogja magát, és  egy isten háta mögötti kis faluba, Borgba költözik egy ideiglenes állás miatt... hamarosan viszont egy egész focicsapatnyi gyerekért tartozik felelősséggel. Megismerjük Backman szokásos mellékszereplőit, Borg ekcentrikus lakóit, akik nem a megfelelő sorrendben teszik az evőeszközöket a fiókba és nem igazán foglalkoznak azzal, hogy mit illik és mit nem. 

Britt-Marie nagyon hasonló figura Ové-hoz (szociális analfabéták, OCD személyiségjegyekkel), úgy látszik az író megtartotta a bevált sikerformulát, ami egyértelműen hátránya a könyvnek. Ennek ellenére viszont szórakoztatott a történet és nagyon drukkoltam Britt-Marie-nak, hogy meggyógyuljon a 40 éves házassága alatt szerzett sebekből, hogy végre megvalósítsa önmagát is, ahelyett hogy örökké Kent takarítónője maradna. 

A focis részek is aranyosak voltak. Én nem igazán szeretem ezt a sportot, nem is vagyok képben vele, de tetszett ez a része a történetnek, úgyhogy ha valakit a borítón lévő focipálya/labda ijesztene el a könyvtől, nem kell tőle félni. :) Az edzések, meccsek és a közös szurkolások leírása nagyon jó részek. 

Backman szokásához híven beleépíti a menekültek és az LMBTQ emberek elfogadásának a fontosságát a történetbe, ami azt gondolom, nagyon jó dolog bár a biszex fiú szereplése olyan szinten felesleges volt a cselekmény szempontjából, hogy szinte már elképzeltem ahogy az író előveszi a checklistjét és kipipálja az LMBTQ követelményt, hogy na ez is megvolt de még mindig nincs meg a 300 oldalam...

A szerelmi háromszögeket általában nem szeretem, de itt a lezárás miatt mégis megbocsátom, mert azt gondolom Britt-Marie a legeslegjobb döntést hozta, ennek nagyon örültem! 

Ami még kicsit zavar, az a sok-sok tőmondat. Olyan töredezetté teszik az olvasást, idegesítettek, de mondjuk a többi könyvében is így ír szóval nem is tudom mit vártam. :) 

Összességében ez nekem egy kellemes, egyszer-olvasós könyv volt. Az Ove azért jobban sikerült, de ez se rossz, főleg ha rossz kedve van az embernek és arról akar olvasni, hogy sosem késő valami újba belevágni. :) 

Pontszám: 3/5  

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Fülszöveg: 

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

 

***

És már el is startolt a Mini Könyvklub 10. fordulója, ezúttal teljesen vegyes zsánerű regényeket fogunk olvasni négy hónapon keresztül, melyekből az első, májusi,  ez az ifjúsági fantasy lett. 

 

Hát engem ez a cím meg a piros pötty teljesen bevitt a nádasba (nincs is ilyen szólás? :S), egy habos-babos kis romantikus történetre számítottam és már előre féltem, hogy mennyire rossz lesz. Ehhez képest egy nagyon is ötletes, humoros, érdekes fantasy volt és tényleg örülök, hogy elolvastam. 

 

A világépítés teljesen rendben volt, igaz, nem sokat tudtunk meg a mágikus világról, de pont annyit, amennyi a történet megértéséhez elég. A sűrűje úgyis Budapesten játszódott, a Wekerle telepen, a 4-es metró alagútjaiban és a Millenárison. Azért jót mosolyogtam On Sai kis lokálpatrióta beszúrásain, amikor arról ír, hogy Budapesten lehet kitermelni a legnagyobb szellemi potenciált a világon, meg a Köszönjük Magyarok! - emlékmű a könyv végén. :) 

A karakterek is jól ki lettek dolgozva. A romantikus szál nem volt zavaró, inkább vicces , ahogy Mia Anne és Kósza rá-rácsodálkoztak egymás világára és gondolkodásmódjára. Amon is jópofa volt, bár ettől az Asperger-szindrómától már kezd kicsit herótom lenni. Egy ideje már boldog-boldogtalan beletesz egy Aspergeres szereplőt valamelyik könyvébe (kapásból vagy ötöt fel tudnék sorolni amiket az elmúlt 1-2 évben olvastam), de egye fene, aranyos volt ez az apa-lánya dinamika is a könyvben és örülök hogy így a könyv vége felé kicsit közelebb kerültek egymáshoz. :)  

Őszintén szólva, hogy pontosan ez a fal,  a dólények, a világuralomra törő isten meg a mágiatörő dolog hogy kapcsolódnak össze az nekem nem teljesen tiszta, de valószínűleg figyelmetlenül olvastam a könyvet, elkalandozhattam a  magyarázatoknál, mindenesetre így is szórakoztató volt. A végső nagy ütközet nekem kicsit összecsapott volt. 

A könyv vége is keserű utóízt hagyott a számban mert bár Mia Anne megkapta a giccsbe hajló happy endjét, a lovagok és a mágusok örökre itt ragadtak egy olyan világban, ami csak nevet rajtuk és ahol nem lesznek teljesen boldogok. 

Szóval tetszett; egész jól megfért együtt a gimis dráma, a fantasy, a sci-fi elemek, a világmegmentés és a romantika. 

Pontszám: 4/5