A magyar fordítás - A nővérem húga - fülszövege:
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
***
Már korábban olvastam az írónőtől az Apró csodák című regényt, ami tetszett, bár megvoltak a hibái. Sejtettem tehát hogy most is valami hatalmas etikai dilemmába fogok csöppenni olvasás közben és fel voltam készülve arra is, hogy az írónő most sem fogja kíméli a könyv szereplőit. A könyv alapötlete nekem nagyon tetszett de sajnos a megvalósítás most még kevésbé mint az Apró csodákban. Mondom miért.
A könyv bőven túl van írva teljesen felesleges mellékszálakkal. Jesse története csak úgy lógott a levegőben, nagyon béna lezárást is kapott. A másik ilyen fájdalmas pont a romantikus szál volt Julia és Campbell között. Egyszerűen nem normális, hogy valaki 15 év múlva is még a gimis (!!) szerelmén rágódik és össze van törve lelkileg. Egészséges, intelligens felnőttek (két jogász!) egyszerűen nem gondolkoznak így, ilyen érzelmi fogyatékossággal.
A másik zavaró tényező számomra az volt, hogy az egész sztori le volt öntve ezzel a szirupos giccsel ami leginkább csillagászati és mitológiai hasonlatokban merült ki.
- Jó reggelt! Kérsz kávét?
- Igen, kérek köszi. Tejjel cukor nélkül - válaszolta. - Tudtad hogy kilencmillió csillag van a Cassiopeia körül és ebből hatmillió nem is létezik valójában? Miért ragyognak fényesen a csillagok ha csak kihűlt gáztömegek?
- Oh igen Brian és mi mégis itt kávézunk. Mi lesz velünk?
Na ez nem egy létező párbeszéd volt a könyvben de akár lehetett is volna. :D Nekem szinte fájtak ezek az elmélkedések, lehet egyszerűen Jodi Picoult nem az én világom, mert ha jól emlékszem az Apró csodákban is volt csomó ilyen bölcsesség meg tudományos népnevelés.
A következő rész pedig spoileres lesz, úgyhogy kérlek csak akkor olvasd el, ha már olvastad a könyvet vagy ha soha nem is akarod:
Még sosem hallottam ilyen esetről, hogy valaki azért szül egy újabb gyereket, hogy az előzőnek legyenek "pótalkatrészei". Nagyon érdekesnek találtam ezt a helyzetet, tényleg nehéz eldönteni, mi helyes és mi nem, amikor a gyereked élete forog kockán. A szülők helyében őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan kezeltem volna, és tetszett, hogy Anna be merte vállalni ezt a pert. Kényelmetlenül éreztem magam mint olvasó, és sokat gondolkoztam a dolgon, akkor is amikor épp nem olvastam. Ez mindenképpen a könyv erőssége.
Sajnos az írónőben mégsem volt elég "mersz" hogy véghez is vigye az elképzelését. Amikor kiderült hogy Kate kérte meg Annát, hogy ne adja neki a veséjét, már sokkal könnyebb volt olvasóként (is) Anna mellé állni: nem volt többé dilemma vagy ambivalencia a kérdést illetően.
Annát pedig az írónő az utolsó fejezetben egy tollvonással megöli... és mit ad isten agyhalott lesz, de a szerveit pont fel lehet használni. Micsoda szerencsés véletlen! (=plot convenience)
Jesse nem kellett volna, meg a romantikus szál sem - helyette igazán kíváncsi lettem volna, hogyan folytatódik a történet, azután, hogy Anna megnyeri a pert. Végül mégis adta volna a veséjét? Vagy nem? És ha nem, akkor hogy tudott volna együtt élni a döntésével? Hogy változik meg a család élete, a dinamika, így hogy már nem a szülők hozzák meg a döntéseket Anna helyett. Baromi jó lehetett volna ez a könyv, sajnálom, hogy ilyen rosszul végződött.
Pontszám: 2/5
