A magyar fordítás - a Napok romjai - fülszövege:
1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is.
Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.
A Booker-díjas regényből film is készült, a főszerepeket Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta.
***
A Mini Könyvklub 10 negyedik (utolsó) fordulójára választottam ezt a könyvet. A mostani könyvklubra Vegazus összeválogatott 12 regényt, különböző zsánerekből. Az elmúlt három hónapban a közösen megszavazott könyveket olvastuk együtt, augusztusban pedig a megmaradó kilencből választhatott mindenki. Az a helyzet, hogy én A Méhek Történetét akartam elolvasni és meg is vettem magamnak, mert egy ideje már nagyon érdekelt. Aztán egy random molyos kihívásra elkezdtem a Napok romjait és ma vettem észre, hogy ez is rajta volt a kilenc választható könyv listáján, úgyhogy véletlenül előbb teljesítettem az augusztusi feladatot, mint reméltem. Úgy döntöttem, hogy most akkor az Ishigurot értékelem, a Méhek történetét meg elteszem hidegebb napokra.
Először is, ez a címfordítás, hogy "Napok romjai" szerintem nagyon furcsa választás volt a fordító részéről. A "remains" ebben az esetben arra utal, ami még hátra van a napból, a nap "maradéka". Igen, romokat is jelent, de nem ebben az értelemben van az angol cím. Nem is értem, hogy ez miért nem zavart senkit a kiadásnál. A regény egyik fő üzenete ugyanis az volt, hogy a múlton való kesergés helyett, próbáljuk meg a nap hátralévő részéből a legtöbbet kihozni. (Legalábbis számomra ezt jelentette)
A könyv nekem egyébként nagyon tetszett, bár kicsit össze is törtem a végére. Stevens elindul a kis kirándulására az angol vidéken és közben visszaemlékszik komornyiki életére. Az öregúr az egész életét arra tette fel, hogy tökéletesen és alázattal szolgálja Lord Darlingtont és a ház vendégeit, saját érzelmeit és vágyait mindvégig háttérbe szorítva. Stevens igazi megbízhatatlan narrátor, végig derűs higgadtsággal és nyugalommal meséli el a könyv eseményeit. Csak onnan jövünk rá, hogy azért ő sem robot, ahogy a körülötte lévők reakcióját leírja. Nekem nagyon érdekes volt ez a megoldás, hogy ő nyugodtan, tárgyilagosan mesél, míg más szereplők szólnak neki, hogy üljön le meg zsepit kínálnak neki. Mintha még a narrációjában is megtartotta volna a hűvös, udvarias, angolos viselkedést amit a munkája során elvártak tőle. (Spoilerek nélkül nehéz írni erről, de több olyan jelenet volt, ahol úgy éreztem hogy Stevens szíve kicsit megszakadt, de mégis rendületlenül töltögette a portóit és ürítgette a hamutartókat a vendégeknek.)
A "szerelmi" szál is szívszaggató. Stevens nem mond ki semmit nekünk, de az író mégis nagyon jól érezteti, hogy milyen reményekkel a szívében indul erre a kirándulásra, és aztán milyen keserédes véget ér az egész.
Stevens egy dologra büszke igazán: arra a hibátlan szolgálatra amit Lord Darlingtonnak nyújtott egész életében. Büszke arra, hogy milyen fontos emberek fordultak meg a Darlington hallban és hogy milyen fontos politikai megbeszélések történtek ott, ahol a vendégek kényelméről ő gondoskodott. Ám sajnos Lord Darlingtonról később kiderül, hogy vélhetően a náci Németországgal szövetkezett, a nevét bemocskolják (bár ez szerintem nem derül ki, hogy mennyire jogosan), így Stevens "életműve" is összetör a szemében, pedig mindent feláldozott ezért... nagyon nehéz olvasmány volt ilyen szempontból. Szörnyű lehet ilyen idősen rádöbbenni arra, hogy elvesztegettük az életet. De talán még menthető a nap hátralévő része. :-)
Nagyon ajánlom a könyvet: a nyelvezete gyönyörű és nagyon elgondolkodtató. De nem az a tipikus beach read, meg szerintem elég könnyen melankóliába taszítja az olvasót is (engem legalábbis mindenképp).
Pontszám: 4,5 / 5
