A magyar fordítás, a Tizenegyes állomás, fülszövege:
A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.
………
Spoileres Értékelésem:
Nagyon szeretem az ilyen könyveket, amik ugrálnak az időben, térben és sok-sok szereplőn keresztül át mesélnek el egy történetet. Az írónő (hótbiztos, hogy nem írom ki többet a nevét, de gondolom már ő is megbánta, hogy a férje nevét is felvette kb. az első könyvdedikáláson) ezt nagyon ügyesen csinálja, mindig egy kicsit megmutat, egy kicsit sejtet aztán ugrunk, máshol vagyunk, más szereplőket követünk. Ráadásul megengedi nekünk, olvasóknak, hogy "magunktól" rájöjjünk összefüggésekre, mielőtt a szánkba rágná őket. (Gondolok itt pl. a Próféta kilétére, a képregények útjára, a reptér történetére stb.)
Ez a könyv szerintem egyáltalán nem cselekményközpontú, fogalmam sincs, hogy miért akarják megfilmesíteni, és tuti, hogy a forgatókönyv nagyon át lesz írva. A legtöbb cselekményszálban alig történik valami, vagy ha igen, akkor eléggé anti-klimaktikus a történet vége (gondolom senki se számított arra, hogy a Prófétát kb. 2 perc alatt lepuffantják, vagy hogy Jeevannel igazából semmi érdekes nem történik, pedig az első fejezetekben azt hihetnénk, hogy ő elég fontos szereplő lesz stb., illetve hogy Miranda csak fogja magát és meghal egy hotelszobában), de nem is volt ez zavaró, sőt, nekem tetszett, hogy más vonalat választott az írónő. Elmélkedtünk a szereplőkkel arról, hogy mi tesz minket emberekké, hogyan alakulnak életek a járvány előtt és után, milyen egy barátság, egy házasság vagy egy szövetség. A legfontosabb kérdés pedig amivel a Tizenegyes állomás foglalkozik az maga a művészet: a Lear királytól kezdve, a képregényeken át, egészen a múzeumban kiállított iPhone-ig és tűsarkú cipőig minden segíthet abban, hogy a maroknyi túlélő ne csak egyik naptól a következőig szenvedjen ebben az új világban, hanem értelmet találjon a napok múlásában, egy kis örömöt vagy melegséget. Nehéz nem szeretni egy ilyen könyvet.
Nekem Miranda volt a kedvenc szereplőm, valahogy neki drukkoltam a leginkább, és még a képregényeit is szívesen olvasnám. Clarkot is megkedveltem, nagyon tetszett a reptéri történetszál, hogy hogyan lett az ottrekedt utazókból egy nagy reptéri család.
Különleges könyv ez, ami teljesen magába szippantott és nagyon élveztem. Én ilyen poszt-apokaliptikus regénnyel még csak zombis formában találkoztam (illetve az egyik könyvben zombik helyett valami földönkívüli mászkáló növények voltak (erről itt írtam)), úgyhogy szinte üdítő volt, hogy ez a járvány szimplán csak megölte az emberiség 99,999%-át és nem csinált belőlük agyzabáló, menetelő hordát. De ami még ennél is jobb volt az maga az írás és a történetvezetés. Le a kalappal, szeretnék még olvasni ettől az írónőtől. :-) És köszönöm a Mini könyvklubnak, hogy megint valami jót szavaztunk meg (bár én már nem is emlékszem szavaztam-e erre :O ), élmény volt. :)
Pontszám: 4/5
