Carlos Ruiz Zafon: Lelkek labirintusa (Elfelejtett könyvek temetője 4.)

Fülszöveg: 

Barcelona, ​ötvenes évek. Daniel Sempere, aki az Elfeledett Könyvek Temetőjében örökbe fogadta A szél árnyéka elárvult példányát, már felnőtt férfi, családapa. Az édesanyja emlékképét elhomályosító sötét titok azonban változatlanul nyomasztja. Hiába kerek az élete, rémálmai vannak. 
Az Elfeledett Könyvek Temetője című regényciklus első része, A szél árnyéka 2001-ben jelent meg spanyolul. A sorozat hamar a kortárs irodalom élvonalába került, öt világrészen hódít. További darabjai az Angyali játszma, A mennyország fogságában és a Lelkek labirintusa. 
A Lelkek labirintusa az előzményekhez hasonlóan önmagában is megáll, hiszen „egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai”. Az elbeszélő mesterien vezet végig bennünket az összes szereplő valamennyi megpróbáltatásán – nemcsak ebben a történetben, hanem az 1900-tól 1992-ig szőtt bonyodalmas história egészében is. Egyetlen fontos szálat sem hagy elvarratlanul. Ezúttal Daniel anyjának fájdalmas titkára is fény derül. A politika nagybani és kicsinyes játszmái, a dráma, a szerelem és a szakadatlan ármánykodás közt pedig a kellő pillanatban megcsillan a komikum: színre lép Fermín Romero de Torres. „Kópé ex machina.”

Értékelésem: 

Ez a több mint 800 oldalas, nehézsúlyú szörnyeteg volt a társaságom az utóbbi pár napban a betegszabimon. Nincs is jobb mint egy kiadós nátha ha az ember egy ilyen könyvet szeretne végigolvasni, ugyanis a mérete és tömege miatt nem valószínű, hogy amúgy hurcolásztam volna magammal ide-oda. 

Az író az előszóban a szokásos magyarázattal kezdi: a sorozat kötetei akár önmagukban is élvezhetőek vagy tetszés szerinti sorrendben olvashatóak. A könyvben is többször említik a szereplők, hogy egy történetnek nincs eleje csak különböző bejáratai, mint egy labirintusnak. Ezzel vitatkoznék. Az első három részt tényleg tetszés szerinti sorrendben lehet olvasni, de mindenképpen a Lelkek labirintusát ajánlom az utolsó könyvnek, ebben Zafón mesterien hozza össze az összes szerteágazó szálat és el is varrja őket. Tényleg zseniális volt ez a könyv ebből a  szempontból, imádtam, hogy bár most olvastam először, annyi emléket és történetet felidézett az előző három kötetből, hogy végig deja vu érzésem volt olvasás közben, mintha már olvastam volna valamikor. Már csak ezért az érzésért is ajánlom ezt a sorozatot bárkinek. Legszívesebben most azonnal előről végigolvasnám mind a négy könyvet, hogy még jobban megértsem és a helyére tudjam rakni a kirakós összes darabját. 

Önmagában is megállja azért a helyét a könyv, hiszen egy nagyon izgalmas rejtélyt próbálnak megoldani a szereplőink. Zafón megalkotta az eddigi legjobb női karakterét, Alicia Gris-t. Alicia, bár a maga flapper, noir módján egy klisének indul, de mégis annyira csodálatosan összetett és érdekes karakter lesz később, hogy a kezdeti hibáit megbocsátom neki. Sokszor nagyon-nagyon izgultam érte, egy élmény volt vele együtt a negy rejtély végére járni. 

A 800 oldalt tényleg végig izgultam és alig bírtam letenni. Egyedül az utolsó ötven oldal ment kicsit nehezen, leeresztett a nagy feszültség (hogy képzavarral éljek, bocsánat :D A fizika sosem volt az erősségem ) , de egy ilyen nagyszabású történetnek persze kellett ez a lezárás, ezt megértem, szépen bezárta a kört az író. 

Még pozitívumként megemlíteném Kürthy Ádám András fordítói munkáját. Az előző három részt nem ő fordította, de szerintem fantasztikus munkát végzett, gyönyörűen lett magyarul megírva ez a rész is! 

Mindenkinek nagyon ajánlom ezt az egész sorozatot, olvassátok össze-vissza, előlről-hátulról de a Lelkek labirintusával zárjátok le a kalandot, ahogy én is tettem. :-) 

Pontszám: 4,5 / 5  

Katherine Arden: The Bear and the Nightingale

A magyar fordítás - A medve és a csalogány - fülszövege:

Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.

Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.

Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

Értékelésem: 

Már egy ideje befejeztem a könyvet, de a bejegyzés írásával még húztam az időt, mert nem tudtam eldönteni, hogy ez most nekem tetszett-e vagy sem. Az biztos, hogy nagyon lassan haladtam vele, és legalább három másik könyvet elolvastam november elseje óta, miközben ezt nem nagyon akaródzott folytatnom... persze ez nem feltétlenül a könyvet minősíti (lehetnék én is inkább monogám olvasó :D),  de mindenesetre nem rágtam le a körmeimet, hogy jaj most mi fog történni. 

A borító  és az aranyos meseszerű cím alapján én egy kicsit szívmelengetőbb történetre számítottam, így eléggé meglepett, hogy az írónő milyen kegyetlenül bánik a szereplőivel (főleg a nőkkel), illetve, hogy milyen szomorú és sötét, hideg hangulata van az egész könyvnek. 

Na de miután elengedtem a középkori Oroszországgal kapcsolatos naiv elvárásaimat, azért elmondhatom hogy Katherine Arden nagyon jól ír és nagyon erős a hangulatteremtésben. Látszik, hogy mennyi munkát fektetett az orosz/szláv folklór tanulmányozásába, ez mindenképp a könyv előnye. Akarva-akaratlanul is Naomi Novik Rengetegével hasonlítottam fejben össze a könyvet (a szlávos nevek, veszélyben a falu, fantasy elemek stb.), és arra jutottam, hogy ez a könyv erősebb a hangulatteremtésben míg a Rengeteg sokkal izgalmasabb volt, jobban kigondolt cselekménnyel. Azt sajnálom, hogy mivel Kindle-ön olvastam, csak a könyv befejezése után vettem észre a végén a kis fogalommagyarázót, ahol többet is megtudhatunk Oroszországról és az orosz folklór szereplőiről. Így is érdekes volt elolvasni, de biztos olvasás közben is hátralapozgattam volna, ha tudom, hogy létezik! :( Nagyon jól lett összegyúrva a mitológia az írónő saját ötleteivel, illetve nekem nagyon tetszett  ahogy ez az egész pogány mondakör szemben állt a kereszténységgel. (Voltak flashbackjeim Neil Gaiman Amerikai istenek című könyvére is, amit nagyon szerettem!)

A történettel a fő bajom az volt, hogy nagyon lassan bontakozott ki aztán nagyon hirtelen vége is lett. Látom, hogy ez trilógia lesz, lehet az írónő ezért óvatosan vágott neki, inkább arra törekedett, hogy megismerjük a világot és a szereplőket. De nagyon furcsának tartottam, hogy a Halál (Morozko) által fenntartott luxi bed&breakfast illetve lovastábor hosszas leírása után végre mintha történne valami, nagy a tét stb., aztán az egész helyzetet egy teljesen váratlan és random megoldással lezárja, mindenki mehet amerre akar, kösz hogy olvastátok. 

Nekem ez így kicsit kevés volt de a három csillag azért jár az írásért és a hangulatért. 

Pontszám: 3/5