2019. február 13., szerda

Nina George: Levendulaszoba


Fülszöveg: 

A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi… 
Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával. 
Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek.

•••

Úgy látszik a Mini Könyvklub ezen fordulójával eddig nincs szerencsém, ugyanis ez a könyv se tetszett. A romantikus könyvek nem vonzanak túlságosan, de próbálok elvonatkoztatni a műfaj iránti ellenérzéseimtől és valamennyire objektív maradni az amúgy nyilvánvalóan szubjektív értékelésemben.  

Két nagy problémám volt a könyvvel. Az első a cselekmény. A történetnek volt eleje és vége (eléggé kiszámítható, vége, de legalább eljutott a történet egy szépen lezárt befejezéshez), de ami a kettő közti hajókázáson történt, annak semmi íve vagy ritmusa nem volt, teljesen random események követték egymást. Egy erősen elcseszett Odüsszeia kerekedett ki az egészből... német nőkkel vacsizgatnak, random tangó est, egy őz vízbefulladása, hobbit gyűlés. Egyáltalán nem értem, hogy mi volt ez az egész, leginkább csak apropót adott a szereplőknek, hogy kamu filozofálgatásokba kezdjenek és mindenfélén zokogni kezdjenek ezen a giccsbe fulladó utazáson.  

El is jutottunk a másik problémához, ezek a  filozófiai beszélgetések, nagy elmélkedések szerintem annyira életszerűtlenek és kínosak voltak. Eleve az egész fogalmazásmód nem tetszett, nem tudok komolyan venni ilyen mondatokat, mint "Úgy álmodok rólad mint kőmentőről, aki a kőrétegek alatt megtalálja a szív folymát." (WTF! Amúgy ez csak egy mondat a könyv utolsó fejezeteiből, de kb. a fél könyvet kiírhatnám ide idézetként), de ezek a mondatok még meg voltak fejelve egy csomó közhellyel meg elmélkedéssel. Mintha egy Harlequin füzet (Romana, Julia, stb.) találkozott volna egy Coelho könyvvel! Az abszolút mélypont számomra Manon naplója volt, amit a fura betűtípus miatt kétszeresen is fájt olvasni. :D 

Ez volt a két fő bajom, de ezenkívül teljesen irreálisnak tartottam a szereplők viselkedését is, illetve a szexjelenetektől a hideg futkosott a hátamon. Nem vagyok amúgy egy prűd ember, de a legtöbb könyvben annyira kínosak az ilyen típusú leírások, ez sem volt kivétel. 

Hogy valami pozitívumot is írjak: az irodalmi patika ötlete tetszik, és az epilógus utáni kis gyors könyv-elsősegély fejezetke is. :) Az írónő szerencsére csomó jó könyvet ajánlott, garantáltan jobban járunk bármelyikkel mint a Levendulaszobával.

Pontszám: 1/5

Nina George: Levendulaszoba

Fülszöveg:  A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van...