Fülszöveg:
Ha igazán szereted, elengeded?
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?
•••
Igazából sejtem, hogy a Rókatündérnek nem én vagyok a célközönsége, de mivel a Liza, a rókatündér című film nagyon tetszett, illetve én is voltam Ázsiában cserediák (igaz, Kínában, és nem Japánban), gondoltam hátha még nekem is adhat valamit ez a könyv. Sajnos most koppantam egyet, számomra ez a történet túl bugyuta volt.
Egyrészt nekem nagyon hiányzott az egészből a következetesség. Rögtön az elején nem értem, hogy ha Nagyanyó aggódik, amiatt, hogy Midori stalkol egy fiút az erdőben, meg fél, hogy a lány az emberi létet választja (akármit is jelentsen ez), akkor mégis miért küldi el egy nagyvárosba ahol pasizni is jobban lehet, meg jobban megtapasztalhatja egy normális tinédzser életét? Miért bízza egy olyan emberre, akiről később kiderül, hogy alig ismeri? Egyáltalán miért lopta el Midorit, ha nem is a nagymamája? Mi történt a végén, miért estek le a farkai? Mi volt ez a csillaglabda biznisz? :D Kb. ezer ilyen kérdés maradt a fejemben... Persze lehet figyelmetlenül olvastam, bevallom, a végefelé már eléggé siettem, hogy minél előbb vége legyen.
A másik ami furcsa volt, hogy sokszor semmi íve nem volt a történéseknek. Midori és Tristan találkoznak, beszélgetnek öt percet, nyolc oldallal később már "Te vagy a legeslegjobb barátom te kis hülye. ‹3 Mi lenne veled nélkülem? " - szintű mondatok repkednek. Ugyanez történik Reijel. A végén aztán az írónő még egy teljesen felesleges mellékszálat is beleerőltet az amúgy is farnehéz történetbe Szakura szenszei eltitkolt családjáról, ami valójában semmilyen hatással nincs főszereplőinkre, csak még egy pofon a szarnak. (Chanel jakuza-ügyéről már ne is beszéljünk! Meg úgy Chanelről se. :D )
Egy csomó Japánnal kapcsolatos érdekesség is bele van szőve a történetbe, de ez is kicsit erőltetetten sikerült. Van egy rakás cserediákunk, akik rácsodálkozhatnának a helyi furcsaságokra, szokásokra... de nem, általában a japán narrátorunk, Midori, reflektál ezekre a dolgokra, holott neki tök természetesnek kéne lennie mert JAPÁN. Lehet már maga is elhitte, hogy valójában skót? Emiatt néhol a párbeszéd is elég furcsa lett (ld. 133. oldal, Midori első megszólalása, hisz mindketten tudják mi az a "tanuki" akkor mi a francért magyarázza egymásnak a két japán? Még csomó ilyen példát elő tudnék keresni.) Összességében a lábjegyzetelés sokkal jobb lett volna, hisz akkor úgy tanultam volna csomó érdekességet Japánról hogy közben nem érzem ennyire erőltetettnek.
Az egész rókává változós dolog, csillaglabda stb. viszont balladai homályban maradt, alig tudtunk meg valamit a Kitsune-létről meg Midori képességeiről, gondolom, így nagyobbat üt ez a szuper váratlan lezárása a történetnek.
Nekem egyáltalán nem tetszett ez a könyv, de 16 évesen biztosan kevésbé zavartak volna ezek a dolgok, amiket itt felsoroltam. Végülis van egy szép mondanivalója, meg akit érdekel a japán kultúra, szokások, és nem tud róla semmit, az sokat tanulhat, szóval biztos sokan fogják szeretni. :-)
Pontszám: 1/5
