John Wyndham: A Triffidek napja

A neves angol sci-fi író regénye ma kortörténeti kuriózumnak számít, egy olyan történelmi korszak, - az ötvenes évek hidegháborújának - irodalmi dokumentuma, mely nyilvánvaló politikai okokból évtizedekig nem kerülhetett a magyar olvasó elé.
Vajon mik is ezek a "triffidek"?
Látszatra együgyű és ösztönösen ragadozó húsevő növények, melyekről eleinte csak annyi derül ki, hogy kitűnő minőségű olaj készíthető belőlük. De mi köze van mindehhez egy szovjet titkosügynöknek? Mitől vakul meg hirtelen egyik napról a másikra fél London, s van-e remény a rohamosan terjedő veszély megfékezésére? - Wyndham, a kalandos sorsú író regénye egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót, míg ki nem bogozza a pánik és a veszély valódi okát.

 

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1990

A sci-fi elég távol áll tőlem mint műfaj, a borító pedig az egyik legrondább amit valaha láttam. Mégis - leginkább az 1001 könyves lista miatt - elkezdtem olvasni ezt a könyvet, és egyáltalán nem bántam meg. Lebilincselő volt és izgalmas, emellett még elgondolkodtató is. 

Főhősünk arra ébred, hogy London lakossága megvakult egy különös fényű meteorzápor után (amit ő szerencsére nem látott, mert bekötött szemmel feküdt a kórházban, szemműtét után). Mint az várható, elszabadul az anarchia a városban, a vak tömegek nem igazán képesek ellátni magukat, éhezés és járvány tör ki. 

Az egész ügy nyertesei a triffidek, ezek az ember által mesterségesen kifejlesztett húsevő növények, akiknek a vadászat még sosem volt ennyire egyszerű. Róluk még később írok. 

Billy - a főhős -  megismerkedik Josellával, a kicsit csacska és naiv írónővel - aki szintén lát - és együtt felkutatják a többi látót. Elhatározzák, hogy kivonulnak Londonból, amíg nem késő, és kolóniát alapítanak valahol vidéken, hiszen a várva várt amerikai segítség nem érkezik, valószínűleg az egész világ megvakult. 

Innentől kezd érdekessé válni a regény, ugyanis az új világot sokan másféleképpen képzelik el és elkezdődnek a konfliktusok a túlélők között. Hamarosan már nem a meteorzápor vagy a triffidek a legnagyobb ellenségeik; egymás torkának esnek. A különböző csoportok különböző elvek szerint akarják elkezdeni építeni az új világot. Meg lehet e menteni a vakokat, vagy ez csak önámítás? Mi legyen velük, hogyan lehet a kolóniát jól működően megszervezni? Egyes csoportoknak pedig semmi sem számít, csak hogy minél több hatalmat és javat szerezzenek maguknak.

Azt hihetnénk, hogy ez a könyv egy zombi-apokalipszis szerű rémálom. Aki erre számít, csalódni fog, hogy nincs benne elég triffid. De nekem nem is hiányoztak. A könyv vége felé nagyobb hangsúlyt kapnak, de én azt hiszem, hogy ez a történet nélkülük is működött volna.

Senkit ne ijesszen el a végtelenül gagyi borító, ezt a könyvet érdemes elolvasni. Amit negatívumként fel tudok hozni, az az, hogy a karakterek elég laposak. Egyedül Billt ismerjük meg kicsit árnyaltabban, hiszen az ő szemszögéből íródott a regény. De Josella és a mellékszereplők kétdimenziósok maradtak.

SPOILER: Bár a szereplők spekulálnak, sosem derül ki, hogy mégis milyen meteorzápor sújtott a Földre, illetve hogy az egészhez volt-e közük a triffideknek, vagy ők csak kihasználták a kedvező alkalmat, hogy megvakul a préda. A triffidekről sem tudunk meg sokat, hogy van-e valami céljuk vagy milyen elv mentén működnek... bár a regény vége felé mintha valami kollektív tudat elkezdené összekapcsolni őket.


Értékelés: 8/10
Újraolvasnám-e: Talán. A folytatást nagyon szívesen olvasnám, hogy választ kapjak néhány kérdésemre, de nincs...
Kedvenc rész: A könyv első harmada ami még Londonban játszódik.
Legkevésbé kedvenc: Az elnagyolt, egysíkú mellékszereplők