Fülszöveg:
Barcelona, ötvenes évek. Daniel Sempere, aki az Elfeledett Könyvek Temetőjében örökbe fogadta A szél árnyéka elárvult példányát, már felnőtt férfi, családapa. Az édesanyja emlékképét elhomályosító sötét titok azonban változatlanul nyomasztja. Hiába kerek az élete, rémálmai vannak.
Az Elfeledett Könyvek Temetője című regényciklus első része, A szél árnyéka 2001-ben jelent meg spanyolul. A sorozat hamar a kortárs irodalom élvonalába került, öt világrészen hódít. További darabjai az Angyali játszma, A mennyország fogságában és a Lelkek labirintusa.
A Lelkek labirintusa az előzményekhez hasonlóan önmagában is megáll, hiszen „egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai”. Az elbeszélő mesterien vezet végig bennünket az összes szereplő valamennyi megpróbáltatásán – nemcsak ebben a történetben, hanem az 1900-tól 1992-ig szőtt bonyodalmas história egészében is. Egyetlen fontos szálat sem hagy elvarratlanul. Ezúttal Daniel anyjának fájdalmas titkára is fény derül. A politika nagybani és kicsinyes játszmái, a dráma, a szerelem és a szakadatlan ármánykodás közt pedig a kellő pillanatban megcsillan a komikum: színre lép Fermín Romero de Torres. „Kópé ex machina.”
Értékelésem:
Ez a több mint 800 oldalas, nehézsúlyú szörnyeteg volt a társaságom az utóbbi pár napban a betegszabimon. Nincs is jobb mint egy kiadós nátha ha az ember egy ilyen könyvet szeretne végigolvasni, ugyanis a mérete és tömege miatt nem valószínű, hogy amúgy hurcolásztam volna magammal ide-oda.
Az író az előszóban a szokásos magyarázattal kezdi: a sorozat kötetei akár önmagukban is élvezhetőek vagy tetszés szerinti sorrendben olvashatóak. A könyvben is többször említik a szereplők, hogy egy történetnek nincs eleje csak különböző bejáratai, mint egy labirintusnak. Ezzel vitatkoznék. Az első három részt tényleg tetszés szerinti sorrendben lehet olvasni, de mindenképpen a Lelkek labirintusát ajánlom az utolsó könyvnek, ebben Zafón mesterien hozza össze az összes szerteágazó szálat és el is varrja őket. Tényleg zseniális volt ez a könyv ebből a szempontból, imádtam, hogy bár most olvastam először, annyi emléket és történetet felidézett az előző három kötetből, hogy végig deja vu érzésem volt olvasás közben, mintha már olvastam volna valamikor. Már csak ezért az érzésért is ajánlom ezt a sorozatot bárkinek. Legszívesebben most azonnal előről végigolvasnám mind a négy könyvet, hogy még jobban megértsem és a helyére tudjam rakni a kirakós összes darabját.
Önmagában is megállja azért a helyét a könyv, hiszen egy nagyon izgalmas rejtélyt próbálnak megoldani a szereplőink. Zafón megalkotta az eddigi legjobb női karakterét, Alicia Gris-t. Alicia, bár a maga flapper, noir módján egy klisének indul, de mégis annyira csodálatosan összetett és érdekes karakter lesz később, hogy a kezdeti hibáit megbocsátom neki. Sokszor nagyon-nagyon izgultam érte, egy élmény volt vele együtt a negy rejtély végére járni.
A 800 oldalt tényleg végig izgultam és alig bírtam letenni. Egyedül az utolsó ötven oldal ment kicsit nehezen, leeresztett a nagy feszültség (hogy képzavarral éljek, bocsánat :D A fizika sosem volt az erősségem ) , de egy ilyen nagyszabású történetnek persze kellett ez a lezárás, ezt megértem, szépen bezárta a kört az író.
Még pozitívumként megemlíteném Kürthy Ádám András fordítói munkáját. Az előző három részt nem ő fordította, de szerintem fantasztikus munkát végzett, gyönyörűen lett magyarul megírva ez a rész is!
Mindenkinek nagyon ajánlom ezt az egész sorozatot, olvassátok össze-vissza, előlről-hátulról de a Lelkek labirintusával zárjátok le a kalandot, ahogy én is tettem. :-)
Pontszám: 4,5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése